Nem tudom, mit tudnék írni.
A feje tetejére álltak a dolgok. Szálldosnak a kérdőjelek a fejem felett, és nem tudok mibe kapaszkodni. Csak egyvalakibe. Köszönöm mindazoknak, akiket a barátaimnak tudhatok, mert rengeteg segítséget adtak már azzal, hogy mellettem állnak. Én értékelem ezt. Régóta élek teljes gerinccel, és van akkora nagy képem, hogy mindazok ellenére, amit KAPOK bazdmeg, feltudok kelni nap mint nap és újra és újra végigélem azt, ami miatt már sokaknak kétrét tört volna a gerince. Beleroppantak volna. Kurvára nem tudjátok bazdmeg, hogy min mentem keresztül, nem a szokásos sablon depressziós szöveg ez, nem nem. De még mindig vagyok, létezem, és mindaddig, amíg legalább egy ember áll mellettem, én itt leszek, és bármilyen erkölcstelen kijelentés is, de borsot török azok orra alá, akik az én lelki összeroppanásomért tesznek minden nap. Szívből kívánom, hogy egyszer érezzék az ő kis tökéletes kis életükben, annak akár a töredékét, amit én 4 éven keresztül elszenvedtem, és majd meglátjuk, ki a gerinces ember. na csók.
Vagyis soha.
