Kattog a falióra. Minden másodperccel öregebb vagy. Minden másodperc egy újabb esély arra, hogy megélj egy csodát. Minden megélt másodperccel egyre okosabb és bölcsebb vagy. Minden másodpercben alkalmad nyílik boldognak lenni. Minden másodpercet azzal tölthetsz, akit szeretsz. Minden másodperccel egy lépést haladsz előre az úton. Minden másodperc előrevisz. Minden másodperc egy újabb lehetőség.
Megszámlálhatatlanul sok másodpercet élünk meg életünkben. Ezek mind-mind pótolhatatlanok, fontosak, meghatározóak.
Észveszejtő, hogy az ember az élete során mennyi kapcsolatot alakít ki. Családot alapít, barátokat szerez, munkatársakra tesz szert. Elgondolkodtató, mennyire formálnak minket ezek a kapcsolatok. For example:
Kis tinédzser koromban tettem szert pár felettébb szokatlan ismerettségi körre. Barátokat szereztem Győrből, Dunaújvárosból, Szegedről, Albertirsáról, Miskolcról.
Hmm. Hülye kis 13 éves fejjel beleszaladok abba a hibába, amit az anyukám hatszázmilliónégyszázhuszonötezerkilencszázhetvennyolcszor elmondott: vigyázz, kislányom, nem tudhatod, mit rejt az ismeretlen. Nem mehetsz biztosra.
Olyan kapcsolatokat alakítottam ki, amelyekre sosem gondoltam volna. Megismerkedtem azokkal a személyekkel, akik jelenleg is nagyban befolyásolják az életem. Egy meghatározó pont az életemben az az év, amelyben megismertem B-t, T-t, E-t és K-t.
Nem túlzás, nem ámítás, akkor még nem gondoltam volna mindazt, ami a való életben beteljesült. Akkor, 13 évesen, a windows messenger bűvöletében.
Aztán furcsa módon alakultak a dolgok. Furcsán, hihetetlenül, elgondolkodtatóan.
Akkor ismertem meg életem egyik meghatározó személyét. És azt az embert, aki jelenleg a legmeghatározóbb szerepet tölti be az életemben. És akkor ezt senki nem gondolta volna...
Megismertem őket, barátként tekintettem rájuk. Aztán drámaian fordulatott vett a sztori, és megismertem őket közelebbről, behatóbban. Ma is visszaemlékszem arra a nyárra. Abban az évben fenekestül felfordult a világ körülöttem, két embernek köszönhetően.
Az igazat megvallva, nem bánom. Csöppet sem. Ha nem történik meg, most nem lennék az az ember, aki ma vagyok. Ha nem történik meg, most minden más lenne. Most nem lennék boldog, mert nem ismernék bizonyos embereket. Akik mély nyomot hagytak bennem, vagy éppen jelen pillanatban is épp a nyomukat hagyják.
Köszönöm annak a bizonyos évnek, hogy eljuttatott idáig, hogy most boldog lehetek egy olyan emberrel, akit az észszerűség szerint soha nem kellett volna megismernem. De aztán mégis így alakult, és ennek én nagyon örülök.
Az emberek nevethetnek, de véletlenek nincsenek, ennek így kellett alakulnia. És most én vagyok a legboldogabb és legkiegyensúlyozottabb ember a világon.
Köszönhetően annak a 13 éves kis gyerkőcnek, aki összeismerkedett 2 idegen fiúval. Köszi, Doresz! :)
Senki sem hitte volna? Könnyen lehet. Senki nem hisz benne most, hogy megtörtént? Le van ejtve. Az a fontos, hogy mosoly virul az arcomon, nevetéstől zajos a szobám, nyugodt az álmom, hogy nem vagyok szomorú és depresszív hajlamú.
Hogy tudom, valakinek én vagyok a legfontosabb a világon.
Hogy boldog vagyok.
Megszámlálhatatlanul sok másodpercet élünk meg életünkben. Ezek mind-mind pótolhatatlanok, fontosak, meghatározóak.
Észveszejtő, hogy az ember az élete során mennyi kapcsolatot alakít ki. Családot alapít, barátokat szerez, munkatársakra tesz szert. Elgondolkodtató, mennyire formálnak minket ezek a kapcsolatok. For example:
Kis tinédzser koromban tettem szert pár felettébb szokatlan ismerettségi körre. Barátokat szereztem Győrből, Dunaújvárosból, Szegedről, Albertirsáról, Miskolcról.
Hmm. Hülye kis 13 éves fejjel beleszaladok abba a hibába, amit az anyukám hatszázmilliónégyszázhuszonötezerkilencszázhetvennyolcszor elmondott: vigyázz, kislányom, nem tudhatod, mit rejt az ismeretlen. Nem mehetsz biztosra.
Olyan kapcsolatokat alakítottam ki, amelyekre sosem gondoltam volna. Megismerkedtem azokkal a személyekkel, akik jelenleg is nagyban befolyásolják az életem. Egy meghatározó pont az életemben az az év, amelyben megismertem B-t, T-t, E-t és K-t.
Nem túlzás, nem ámítás, akkor még nem gondoltam volna mindazt, ami a való életben beteljesült. Akkor, 13 évesen, a windows messenger bűvöletében.
Aztán furcsa módon alakultak a dolgok. Furcsán, hihetetlenül, elgondolkodtatóan.
Akkor ismertem meg életem egyik meghatározó személyét. És azt az embert, aki jelenleg a legmeghatározóbb szerepet tölti be az életemben. És akkor ezt senki nem gondolta volna...
Megismertem őket, barátként tekintettem rájuk. Aztán drámaian fordulatott vett a sztori, és megismertem őket közelebbről, behatóbban. Ma is visszaemlékszem arra a nyárra. Abban az évben fenekestül felfordult a világ körülöttem, két embernek köszönhetően.
Az igazat megvallva, nem bánom. Csöppet sem. Ha nem történik meg, most nem lennék az az ember, aki ma vagyok. Ha nem történik meg, most minden más lenne. Most nem lennék boldog, mert nem ismernék bizonyos embereket. Akik mély nyomot hagytak bennem, vagy éppen jelen pillanatban is épp a nyomukat hagyják.
Köszönöm annak a bizonyos évnek, hogy eljuttatott idáig, hogy most boldog lehetek egy olyan emberrel, akit az észszerűség szerint soha nem kellett volna megismernem. De aztán mégis így alakult, és ennek én nagyon örülök.
Az emberek nevethetnek, de véletlenek nincsenek, ennek így kellett alakulnia. És most én vagyok a legboldogabb és legkiegyensúlyozottabb ember a világon.
Köszönhetően annak a 13 éves kis gyerkőcnek, aki összeismerkedett 2 idegen fiúval. Köszi, Doresz! :)
Senki sem hitte volna? Könnyen lehet. Senki nem hisz benne most, hogy megtörtént? Le van ejtve. Az a fontos, hogy mosoly virul az arcomon, nevetéstől zajos a szobám, nyugodt az álmom, hogy nem vagyok szomorú és depresszív hajlamú.
Hogy tudom, valakinek én vagyok a legfontosabb a világon.
Hogy boldog vagyok.
Mindenki el tudja ezt mondani magáról?
Be honest......
Be honest......
