Éjfélre jár,
de fönt a szálfák
borzas dárdái közt
még világos az ég.
Néma jelszóra hirtelen
elhallgatnak a fülemülék.
Csak az út sejti,
hova megyünk,
hol kanyarul a patak íve bent,
hol hársak, tölgyesek, füzek
homályán átsajogva
farácsos híd fehér,
domborló kapcsa dereng,
ahol a völgyre táruló karám,
a kert bozontos bokrai alatt
rejtelmes ütközőként
mered egy árva pad.
S a tornácos faház előtt
a síkezüst karéj
egy percre elhiteti, hogy
a fény, a föld,
e víz alól sugárzó
erő örökkön él.
Fodor András: Szentivánéji út
2014.08.17. 13:21 :: Kicsi Zoey
Szólj hozzá!
Címkék: vers
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://amondovagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr846611007
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
