Szívzörejek.

Ma éreztem azt, hogy ha nem is minden, de ami számomra fontos, rendben van. És ez igen ritkán nyilvánul meg abban, hogy jol is érzem magam. Vagy, hogy magamnak is bevallom, hogy "most nem kell aggódnod semmi miatt! Minden rendben van, fogd fel végre! " Ilyenkor jól pofán kéne vágnom saját magam, de ezt persze nem tehetem meg az utcán.. Ma éreztem, hogy eltűntek a kérdőjelek a fejem felől, és az a nagy helyzet, hogy kezdem megszokni ezt a helyzetet. Ez a helyzet jó. Szerethető!:) Meg tudnám szokni, az biztos..


Ma szert tehettem egy kis küzdősport tudásra, hála a tesi órának. Az egyik szeretett osztálytársunk oktatott ki minket karatéból(!!!!), persze az egyszerűbb páharcokból, nagyon élveztük, 5 féle mozdulatom van arra,hogy hogy küldjek a földre valakit, kikezdeni vagy packázni velem kockázatos ;D

Megvalósíthatatlan álmokat kergetek.
A baj az,hogy képes vagyok hinni a jóban, a jobb-ban. Sokan becsülnek érte, de néha mégis úgy gondolom, ez nem jó. Mindig beleesek abba a hibába, hogy elkötelezem magam valaki mellett, akármit is tett a múltamban, és hiszem, hogy minden megváltozik, vagy éppen ugyanolyan jó marad. A szemem előtt úgytűnik ez a lepel van... Aztán később pofára esek, és megint jön az a bosszantó érzés, tudjátok, a bűntudat.
Vajon én csinálok valamit rosszul?
Lehetséges, hiszen mindig én kapom a pofonokat az élettől. És, csak látom a fejem felett a kérdőjeleket, de hogy miért..
Nem értem.

A mai nap estéjén egy olyan csodában volt részem, amely kevés ember életében adatik meg. ÉN olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy többször is megadadott, mégis mindig óriási adrenalin száll belém, amikor átélem. Sokaknak ez semmit sem jelentene, sőt egyesek még le is nézik ezt a dolgot, de amíg nem éli át, nemis fogja megérteni. Vegyük figyelembe például Fukiko-t, aki Japánból repül ide minden évben minimum háromszor, hogy velünk lehesssen. A mai este befejézsekén az ő levelét olvasta fel Soma, meg kell mondjam, nagyon megható volt. Jó látni, hogy vannak még emberek, akiknek bele tudunk vésődni a szívükbe. az este során sok-sok figyelemre méltóembert láttam sírni. Az egyik zeneszerző örömében sírt, Dénes bácsi úgyszint, egyszóval, az a gyönyör, az a méltóság, az az összetartás, amit ez a mai este, és az lemúlt 25 évet jellemezte, most egy, naaagy és szerető családba gyűlt össze. Áldom magam, hogy anno, még 2002 tavaszán a Kodályba írattattam be magam, és hogy meg lettem áldva azokkal a jellemekkel, amik segítettek idáig eljutni. Nem mindenki mondhatja el magáról ugyanezt. És ezket az embereket csak sajnálni tudom, hogy nem élhetik át ezeket a csodákat amiket mi a Cantemus tagjaként átélünk. Felfoghatatlan,elmondhatatlan,felejthetetlen. Gyermekkorom igazi megalapozója.

Összegzés: reggel majdnem lekéstem a próbát, mert elaludtam, este nagyon jó sikerült a koncert, és most hallgatom a tegnapi szalagavatón történteket. úgy tűűnik, nem maradtam le semmiről. hála az égnek.

Cuppanós

Vannak napok, amikor minden olyan jó. Már-már furcsán túl szép minden. És vannak olyan napok is,amikor azt hiszed, a világ legelcseszettebb embere vagy. Igen, ez minden emberrel így van. Sokszor érzem azt,hogy nem kellek senkinek. Ilyenkor persze benyomom a depressziós szövegű dalokat, nyomasztó hangulatú aláfestéssel, és, megmondom őszintén, egyáltalán nem segít a bajaimon. De, tuctuc zenét meg azért nem teszek be, mert egyszerűen kedvem és hangulatom nincs hozzá. Az emberek furcsák. Sosem szeretném megérteni, mit miért tesznek.

Sokat gondolkodtam bizonyos embereken, akik mostanság furcsán közelednek felém. És nem értem miért. Vagy csak nem akarom megérteni.

Összegezve, imádom azokat a németórákat, amiket végigröhögök,mert nem csinálok semmit, annyira full unalmas, szeretem a páromat, akit nem szeretnék elveszíteni, és holnap pro musica jubileum!

Szép Álmokat

Most valami olyat teszek, amit lehet nem kéne, mindegy.

Találtam egy nagyon érdekes blog oldalt, ahol különféle filmeket, könyveket írnak le. Rátaláltam az egyik kedvenc filmem leírására. A szöveg lélegzetelállítóan tükrözte vissza a történet minden egyes szálát, kihangsúlyozva a tanulságot. Külön kiemelem, hogy csattintott hozzá egy rettentően fontos párbeszédet is.

http://zsukisswriting.blog.hu/

Ez a film pedig nem más, mint a Keith.
Nem csak Jessie McCartney bravúros alakítása nyűgözött le, de az is,hogy nem az alap true love storyt, hanem egy teljesen más felépítésű filmet rejtettek el ebben az eleinte semmitmondó, monoton filmnke tűnő remekben. Mindenkinek ajánlom, bár, az biztos,hogy nem mindenki gondolatait ragadja majd meg, ugyanis vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem.

Natalie és Keith utolsó párbeszéde szolgál a történet tanulságának és a film lényegének megértéséhez.:

- -Sárga furgon légitársaság. Utas neve: Keith. Honnan: Innen. Hová: Akárhová. Mit csinálunk? Igazából?
-Ez a búcsújelenet…
-Nem az. Oké.
-Rajta Zetterstrom. Sikerülni fog.
-Oké. Ébredj fel Natalie! Nem érted, hogy mi történt?
-Nem.
-Neked szép életed volt. Nekem meg szar. Nagyon gyűlöltelek. Tönkre akartalak tenni. Azt akartam, hogy te is szenvedj. ÉS pontosan ezt tettem. Na, ez milyen búcsú?
-Elég béna.
-Fogd fel Anderson. Megdugtalak. És jó volt dugni téged.
-Jó megdugtál… Na, és? Mert én szeretkeztem veled. Próbáld újra! Próbáld újra!
-Végiggondoltam előbb megyek, kit érdekel. Talán még jó is így. Az élet amúgy is szar. De jöttél te és az egész fura lett. ÉS te olyan csodálatos vagy. És én.
-Mondd! Mondd!
-Csak még egy kis időt akartam. Na, szóval. Te vagy a legrosszabb, ami valaha történt velem. Ég veled partner.
-Veled maradok, amíg el nem mész. Nem érdekel, mennyi időnk van. Felfogtad te hülye!”

Őszintén szólva, régen voltam ennyire instabil. Ha az Ő szavaival akarok élni, akkor mondhatnám,hogy kezd rám szakadni minden. Függnek a dolgok,és nem tudok hova-mibe kapaszkodni. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt nem élvezem,de abban sem,hogy jó nekem.

Sosem volt még ilyen, hogy valaki éreztesse velem,hogy nem fog eltűnni. Olyan közel került hozzám,mint még soha senki,és ez félelmetes. Belém lát, ha nem is tudatosan,de ösztönösen érzi,ha valami bajom van, nem tudom eltitkolni előle.

16 éves egyszerű lány vagyok. Sokszor van az az aggasztó érzésem,hogy csak lógok a levegőben,és nem felkiáltójelekbe, hanem kérdőjelekbe kapaszkodok. Ezek pedig választ ugye nem adnak, csak ideiglenes kapaszkodókat,amikről folyton folyvást lecsúszok, de próbálom úgy felfogni,hogy majd megoldódik,és egyszer talán megtalálom a saját válaszaimat.

Nem mondanám magam sem pozitív,sem negatív embernek. Tavaly nyáron megváltoztam, önvédelmi reakció volt,de még így is képes vagyok felállni és előre nézni, azt hiszem. Remélem.

Nyíregyházán élek, nézem az embereket, próbálom megfejteni őket. Néhány életének a része leszek,néhányéból kihullok,és van olyan,akit én nem akarok elengedni.

Majd,idővel,kiderül minden... :)

Nem először írok blogot, de többek között ezt is abbahagytam, miután egy korszak lezárult az életemben. Az emlékek fájnak, az idő elhaladtával nem felejtem el, csak megszokom és maximum feldolgozom. Ebben már kezdek jó lenni.